Gyermek a nőgyógyásznál

A kislányok néha túl hamar vagy túl későn fejlődnek, és ezért is nőgyógyászhoz szokás fordulni.


hirdetés



Korainak tekinthető, ha az első havi vérzés a 10. életév elérzése előtt jelentkezik. Ezért nem kell mindig kezelni, mégis szükséges a vizsgálat, mert elvétve a petefészek hormont termelő daganata a baj oka, ezt pedig operálni kell. Akkor is szükséges az orvosi vizsgálat, ha a vérzés a 16. életévig még egyáltalán nem jelentkezett, éppen a már említett hüvelyelzáródás lehetősége miatt is. Abban az esetben, ha ezt csak csökkent hormontermelés okozza, megfelelő gyógyszerekkel – hormonokkal – elérhető a menstruációs ciklus beindítása.

A női nemi szervek említett zavarai miatt többnyire nem elegendő a gyermek nőgyógyászati vizsgálata, tanácsos nőgyógyászt, illetve gyermeknőgyógyászt felkeresni. A fiatalokat a nőgyógyász természetesen nem teljesen úgy vizsgálja, mint a felnőtt nőket. Fontos, hogy a gyermek ne féljen a vizsgálattól, ne szorongjon. Ebből a szempontból kedvező lehet, ha az anya a vizsgálatkor bent van a rendelőben.

Az orvos sok hasznos következtetésre jut már abból is, ha csak alaposan megnézi a kislányt. Testmagasság és súlya, a szőrzet és az emlők alakja jelezheti, hogy milyen mértékben fejlett testileg a kis beteg. Csak ezután szokta az orvos először kívülről megtapintani a hasat. Egyes daganatok már így is felismerhetők. A belső nemi szerveket általában nagyok kíméletesen, a végbélen át egy ujjal szokták kitapintani. Nagyobb lányok azonban hüvelyen keresztül is sokszor vizsgálhatók egy ujjal anélkül, hogy a szűzhártya megsérülne, ugyanis az azon levő már említett nyílás többnyire a vizsgáló ujjánál bővebb. A hüvelyből majdnem mindig váladékot is kell venni, ehhez egy megfelelő – sérülést nem okozó – eszközt használnak.
Hozzászólások
Keresés
A hozzászólás a regisztráció után válik lehetõvé!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
________________________
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com

Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com

PolarSys Honlapkészítés